II. Halak leggyakoribb betegségei:
Az újonnan érkező halat mindig karanténozzuk (természetesen már napokkal előbb elkészített, megfelelő akváriumban).
Mindig berendezett, néhány napos akvárium fogadja az újonnan érkező halat. Persze a vizet kezelni is lehet ma divatos szerekkel, de ehelyett a megfelelő előkészítés praktikusabb. A csapvíz klórtartalmát rövid párolgás, szellőzés megszűnteti, a kémhatás házilag egyszerűen csökkenthető vagy növelhető, a keménység csökkentésére szintén sok megoldás van. (Forralás, TISZTA esővíz, hólé, desztillált víz…)
A betegségek jelentős részét a nem megfelelő tartási körülmények okozzák. Mindig tájékozódjunk az adott vízi élőlény igényeiről, annak megfelelően használjuk a dekorációs elemeket (Pl. pontylazacoknak, lágy vizet kedvelőknek ne tegyünk be mészkövet, kagylóhéjakat, helyette pl. bazalt aljtzatot, és „vasfát” használjunk dekorációnak, az afrikai sügérek azonban a kemény vizet szeretik, növények nélkül, mészkövekkel…). A pH-t, NK-t, fajnak megfelelően állítsuk be,l ehetőleg hasonló körülmények közt élő állatokat tartsunk csak együtt. Az algásodás elkerülése érdekében vegyszerek helyett lehetőleg megfelelő spektrumú fényforrást, megfelelő szűrőt használjunk, ne tegyük ki az akváriumot napfénynek. Ha az akvárium vízminősége, és a világítótest spektruma megfelelő, az algák megjelenésének esélye csökken. A hal-növény egyensúlyra is ügyeljünk: a növények a vízben oldott CO2-ot fényenergia segítségével saját felépítésükhöz szükséges szerves vegyületekké alakítják, miközben oxigént termelnek. Túl sok hal számára nem elegendő az oxigén, továbbá ürülékük bomlása során H2S és egyéb mérgező anyagok termelődnek. Használjunk az akvárium méretéhez megfelelő szűrőt, melynek baktériumflórája segít lebontani a szerves anyagokat! A halak megfelelő kondíciója sok betegség leküzdésében segít, a fajra jellemző, változatos eleséget etessünk, mindig csak annyit amennyit azonnal elfogyasztanak!
A beteg halat többnyire általános tünetek alapján ismerhetjük fel, sok tünet azonban speciális, egy-egy konkrét betegségre utal.
1. Darakór
A leggyakoribb betegség, amit az Ichthyophthirius multifiliis elnevezésű csillós egysejtű idéz elő, amely a hal bőrébe fúrja be magát. Egysejtű létére 1 mm körüli nagyságot érhet el, így jól látható, különösen a sötétebb halakon. Itt fejlődik ún. anyaparazitáva, majd a bőrből előfurakodva az aljzatra süllyed. Amikor elhagyja a gazdaállat testét, nagy lyukat képez a bőrén, így az nyitott a másodlagos bakteriális, illetve gombafertőzésre. A lesüllyedt parazita zselészerű burkot, cisztát választ ki maga köré. A ciszta belsejében osztódás történik (pár órán belül 200-1000 új parazita jön létre), később a ciszta felreped, és a szabadon úszó utódok gazdát keresnek: újabb halakat fertőznek meg.
A fertőzött állat testén néhány kidudorodó fehér petty jelenik meg. Később, a fertőzés előrehaladtával a hal úgy néz ki, mintha darában hempergett volna.
A betegségre a látható élősködők mellett a hal jellegzetes „vakaródzó” mozgása is utal, testét a tárgyakhoz dörzsöli, a kopoltyúmozgás felgyorsulhat.
Amikor a hal bőrében, illetve a cisztában van a parazita, akkor nem kezelhető. A fertőzés megszüntetésére a ciszta képződése előtt, vagy annak felnyílása után kell gyógyszert alkalmazni. A növényeket és a szűrőben található aktív szenet szintén fertőtleníteni kell.
„Klasszkus” kezelésként érdemes a hőmérsékletet 30 C körülire növelni, a halat naponta tiszta vízbe tenni, ez azonban súlyos stressz, bár a fertőzést megszűnteti. A betegség jól bevált gyógyszere a „malachitzöld” (Parakill) és a SERA termékek közül a Costapur. A vízcsere és tisztítás nem maradhat el a kezelés után!
2. Haltetű
Ez a parazita a rákokhoz tartozik. A hideg vizű akváriumok lakóit, az aranyhalakat és a pontyféléket támadja rendszerint („pontytetű”). Erős szívókorongjaival tapad a halra és szájszerveivel vért szív. Jól úszik, így könnyen vándorol gazdáról gazdára ez az 5 mm átmérőjű parazita. A parazita jól látható, a hal dörgölőzik, néha a szúrások helyén gyulladások képződnek. A tetűt csipesszel el kell távolítani, a halat tiszta gyógymedencébe tenni, a fertőzött akváriumot kezelni a lárvák ellen.
3. Bársonybetegség
A halak testén sárgás színű, apró pettyek jelennek meg, melyek később bársonyos bevonattá állhatnak össze. A betegséget az Oodinium pillularis nevű parazita okozza. Ha elhanyagoljuk, az egész halállományunkat kipusztíthatja. Az élősködő a bőr sejtjeibe "gyökereivel" hatol be, ezeken keresztül táplálkozik. Mint a növényeknek, ennek is színteste van, amely a fényt alternatív energiaforrásként hasznosítja.
Jellemző tünet a gyors kopoltyúmozgás, finom aranyszínű/szürkés bevonat a bőrön. Gyógyszere a Parakill, vagy a SERA Oodinium A. Célszerű a medencét árnyékolni, hogy elvegyük a napenergiát a parazitától.
4. Halpenész
A gombák a vizek mikroflórájának normál élőlényei. Legtöbbször sérülések, paraziták behatolásának helyén, legyengült állatokon, másodlagosan telepednek meg a testfelületen. A Saprolegnia nemzetségbe tartozó penészgombafaj a halak sérült testrészein keresztül férkőzik be a test izomszöveteibe. Bármilyen fajú halat megtámadhat, de többnyire a hidegvízi fajok egyedeit fertőzi meg. Az algák szívesen nőnek a vattaszerű penészen, amitől az piszkosnak tűnik.
A halat ki kell venni egy gyógymedencébe. Gyógyszeres kezelésként a Dezinfekt + Parakill kúra, vagy a SERA Baktopur alkalmazható.
5. Úszórothadás
Az úszórothadás gombabetegség, amelyet az Ichthyophonus hoferi nevű moszatgomba okoz. A beteg hal farokúszója lehullik, a többi úszója kirojtosodik. Testén fekélyek, duzzanatok jelentkeznek. Úszása bizonytalanná, imbolygóvá válik. Főleg az elhanyagolt, eliszaposodott, túletetett akváriumokban jelentkezik. A betegség kialakulásának oka lehet még a gyenge minőségű, vitaminhiányos táplálékkal való etetés, úszócsipkedés más halak által, háló okozta sérülés, vagy ijedtségből, stresszhelyzetből fakadó sérülés, aranyhalaknál a külső teleltetés. Főleg az erősen pigmentált és a hosszú, lebegő úszója halak és a legyengült példányok hajlamosak az úszórothadásra.
Kezelésként alapos akvárium takarítás az elsődleges! Használható gyógyszerek a SERA baktopur, valamint a Parakill (malachitzöld) és az Aquafuran együttes alkalmazása.
6. Hasvízkór
Ez az állapot a bőrfertőzéseket - pl: úszórothadás - követi vagy ettől függetlenül, a rossz körülmények idézik elő. A Pseudomonas puctata nevű baktérium okozza a kórt. Ez a baktérium minden vízben jelen van. Általában az öreg, legyengült állatokat támadja meg, ezért gyakori a hasvízkór más betegségek lefutása után. A baktériumok bejutnak a vérkeringésbe, a szöveteken gyulladást és sérülést okozva áramlanak át. Az epe működésképtelensége miatt a folyadékok felgyűlnek a hasüregben, a hal teste erősen felfúvódik. A begyulladt vérerek a bőrben és az úszók övén kiállnak. Jellemző a lassú mozgás, étvágytalanság, dülledt szemek, feldagadt hasfal, úszók alapjának kivörösödése, bevérzések a szem körül, fekélyek a testen.
A betegség fertző, a tüneteket mutató halat el kell távolítani az akváriumból. Gyógyszerként a SERA cyprinopur ajánlott. A magyar termékek közül a Dezinfekt + Aquafuran vegyes használatát ajánlják.
7. Kopoltyúférgesség
A betegséget a kopoltyún nagyszámban megtelepedő laposférgek okozzák (ezek fajspecifikusak!). A kopoltyút a Dactylogyrus fajok támadják, horgaikat belemélyesztik a laza kötőszövetbe. Ettől gyulladás, később esetleg elhalás vagy hámburjánzás indul meg. Jó hatású szer a Gyrokill.
Számtalan egyéb betegség is támadja a halakat, ezek közül a meghűlés, elhízás, bélgyulladás, stb. tartási hibákra vezethető vissza.




